Referenciák
Ügyfeleim többsége elsősorban kereskedelem és szolgáltatással foglalkozik, van közöttük autókereskedő, műszaki tanácsadó, masszőr, coach is. Legtöbbször olyanokkal dolgozom együtt, akik a könyvelőjüktől precizitást és proaktivitást várnak el, olyan munkatársnak szeretnék kiadni az adminisztratív feladatokat, aki nem csupán utasításokat teljesít, hanem az együtt gondolkodásban is lehet rá számítani.
Megbízóim rólam mondták:
Mosolygósan tudok dolgozni
"A cégem teljes könyvelését emlékezetem szerint 2003 első negyedévétől bíztam Líviára.
Jómagam, mivel nem szakmám a könyvelés és nem is foglalkoztatott a papírok, számlák, bevallások folyamatos figyelése és rendbetétele különböző hivatalok felé, akkoriban komoly fejfájást okozott, hogy működésünk mindig garantáltan problémamentes legyen.
Autók és haszonjárművek kereskedésével és javításával foglalkozik a cégem 1994 óta. Anno viszonylag kevés papírmunkával indult ez a tevékenység, de idővel ez egyre inkább megváltozott. (Sőt nagyon is megváltozott rengeteg kihívást jelent a mai gazdasági elvárásban a korrekt működés.)
Szükségem volt egy szakemberre, aki ezt a terhet levette a vállamról, és tudtam csak a tevékenységemmel foglalkozni úgy, hogy a könyveléssel (dokumentumok rendezésével, adótanácsadással) alig-alig, csak minimálisan kellett foglalkoznom. Telt múlt az idő most már 2021-et írunk, rengeteg minden változott, a cég is megnőtt, számtalan NAV vizsgálaton és hivatali ellenőrzésen túl, én most sem értek sokkal többet a cég könyveléséhez, mint 2003-ban. Hogy miért? Mert semmi szükségem rá! Minden rendben van, naprakészen működik a cég, mert Lívia teszi a dolgát. Most már, ha esetleg a NAV kérne információt bármiről is a cégemmel kapcsolatban, azt is úgy tudom meg, hogy azt már Lívia elintézte és minden rendben van. Mosolygósan tudok dolgozni, adhatom-vehetem az autókat továbbra is. Nélküle nem jutott volna a cég oda, ahol most van.
Csak ajánlani tudom Líviát mindenkinek!"
Kolozsvári Károly, ügyvezető, tulajdonos
http://kerax.hu
Ha az ideális ügyfelet kellene bemutatnom, azt hiszem, Károlyra mutatnék: ő pont az a vállalkozó, aki előbb kérdez, és csak utána cselekszik, minden újítással kapcsolatban kikéri a véleményem. Ez jelentősen megkönnyíti a munkámat, és biztonságosabbá teszi az ő vállalkozását is, hiszen minden információt megad ahhoz, hogy mindig szabályszerűen végezzem a könyvelését.
A használtautó-kereskedés igen speciális vállalkozás könyvelési szempontból, hiszen az ÁFA- és más szabályozások meglehetősen egyediek, sok buktatót tartalmaznak. Gyakoriak a nemzetközi ügyletek, és a tevékenységből adódóan van regisztrációs adó, és környezetvédelmi termékdíj kötelezettsége is.
Károly cégénél többször volt már NAV ellenőrzés, ÁFA visszaigénylési vizsgálat, ami mindig gördülékenyen ment és bírságmentesen zárult – hiszen mindent rendben találtak.
Mindig körültekintő, pontos munkát végez
„Lívitől több ízben kértem adótanácsadást, mivel mindig körültekintő, pontos munkát végez. Az általa kidolgozott anyag jól áttekinthető, lényegre törő. Részben szakmabeli vagyok, és már letisztult kérdésekkel fordulok hozzá megerősítés miatt vagy további tanácsért, de az általa feltett kérdések tovább pontosítják, részletezi az adott témakört. Így jól láttatva számomra, hogy mire kell még figyeljek, továbbá megkönnyíti a gyakorlati kivitelezést is, miután megkaptam a kérdésemre a választ.”
Szabó Brigitta, Coach
https://szabobrigitta.wordpress.com
Brigitta szintén könyvelő, akivel korábban együtt dolgoztunk. Bár a saját területén ő is profi, de előfordult már, hogy amikor kisebb tanácsadó cégnél a pénzügyi osztályt vezette, megkeresett, hogy segítsek neki Áfával, számlázással kapcsolatos kérdésekben – ebben az esetben külsős tanácsadóként segítettem munkáját.
Sokszor arra is választ kapok, amiről nem is tudtam, hogy van kérdésem
"Lívia mindig releváns és naprakész információkkal lát el. Nem csak ismeri a jogszabályokat, de érti is. Az adózás területeit nem különálló egységként kezeli, hanem egymással folyamatos kölcsönhatásban álló rendszerként, aminek következtében sokszor arra is választ kapok, amiről nem is tudtam, hogy van kérdésem :)"
Czvetkovics Orsolya, mérlegképes könyvelő
Orsinak nem könyvelőként, hanem mentorként segítettem, amikor néhány éve belevágott a mérlegképes könyvelői tanfolyamra. A kérdéseivel rendszeresen hozzám fordult, én pedig a lehető legjobb tudásommal segítettem. Orsi azóta sikeres könyvelői vizsgát tett, és jelenleg egy családi vállalkozás könyvelésével foglalkozik, én pedig szeretem azt hinni, hogy a sikereiben egy kis részem lehetett a lelkiismeretes válaszokkal.